Szövő Műhely

Kanyargó utakon, apró falvakon vezet az út két- és négy keréken Lendvadedes hegyére, ahol őseink szövőszékén készülnek Hetés hagyományos mintáival a lakástextilek, ballagási tarisznyák, női-férfi ruházatok. A gyönyörű erdei környezetben megbújó szőttes műhely hangulata segít kiszakadni a hétköznapokból, közelebb kerülni a helyi értékekhez, hagyományokhoz. Egy rövid bemutatót követően kipróbálható a hagyományos szövőszék, amelyhez segítséget adunk. A kisebbek is átélhetik az alkotás örömét: körmöcskén, pókszövőn, kereten készíthetnek kisebb alkotásokat szövéssel. A len és pamut alapú szőttesek minta- és színvilága Hetés hagyományaihoz kapcsolódik, ugyanakkor saját ízlésem és tervezői munkám alapján egyedi darabok is készülnek. 2025 októberétől minden hétvégén nyitva a műhely ajtaja, ahogy a porta látogatókat is szeretettel várjuk egy kis időutazásra. Célom, hogy minél nagyobb közönséggel megismertessem ezt a kihalófélben lévő szakmát, mert úgy gondolom, hogy a hagyományainkat őrizni kell az utókornak, hiszen a múlt nélkül nincs jövő, úgy, ahogy a fa sem élhet gyökerek nélkül.

Termékek

Házi szőttesek

Ételintoleranciával élőknek kínálat

Sajnos ezen a portán nem tudjuk külön kiszolgálni az ételintoleranciával élő vendégeket.

Szolgáltatások

Nyitott ingyenes programok

Az ingyenes programokra nem szükséges előzetes regisztráció vagy jelentkezés, a portákat szabadon körbejárhatjátok és felfedezhetitek.

Részvételi díjas programok

A fizetős programoknál előzetes regisztráció szükséges, hiszen ezek esetében korlátozott a résztvevők száma, így érdemes időben jelentkezni, hogy ne maradjatok le a különleges élményekről.

Nyitvatartás

Megközelíthetőség

aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető
aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető

Kapcsolódó túrák

aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető

További porták a közelben