Melcher pince - Egy százéves présház újjászületése

Ferenc nem örökölt földeket vagy tudást, a családi szőlő- és borkultúra vonala megszakadt a történelem viharaiban. Éppen ezért első generációs borásznak tartja magát, aki a szükséges tudást autodidakta módon szerezte meg. A borszőlővel való kapcsolata egy konyhakert öröklése révén indult 2006-ban, a présházat pedig 2012-ben vásárolta meg. A romos épületet tíz év munkájával újították fel, megóvva a népi építészeti örökséget, és célul tűzve ki, hogy a présházat ‘élővé’ tegyék. Ez a hiteles törekvés, amit a ‘100 éves présház újjászületése’ szlogen is jól tükröz, mára oda vezetett, hogy havi, sőt sűrűbb vendéglátásra is sor kerül a pincében. A gazdálkodás 0,25 hektáron zajlik, ahol a metszéstől a szüretig, a feldolgozásig mindent családi berkeken belül végeznek, kézi műveléssel. A termelő a hagyományos szőlőfajtákat – cserszegi fűszeres, olaszrizling, kékfrankos, zweigelt, merlot – részesíti előnyben, de nyit a divatosabb fajták, mint az Irsai Olivér és a Sauvignon Blanc felé is. A pincéből évente 6-8 tételt kínálnak, a fehérektől az évjáratos vörösborokig, de említést érdemelnek a nagy népszerűségnek örvendő alkoholmentes natur szőlőlevei is. A kis terület miatt kis tételek (fajtánként 3-6 hektoliter) születnek, az éves mennyiség pedig legfeljebb 25 hektoliter körül alakul. Ugyanakkor a minőségi és mennyiségi fejlődés mindig ott lebeg a szeme előtt. A borok kizárólag a présházból kerülnek kínálásra.

Termékek

Saját termelésből származó borok, és alkoholmentes szőlőlé

Ételintoleranciával élőknek kínálat

Sajnos ezen a portán nem tudjuk külön kiszolgálni az ételintoleranciával élő vendégeket.

Szolgáltatások

Nyitott ingyenes programok

Az ingyenes programokra nem szükséges előzetes regisztráció vagy jelentkezés, a portákat szabadon körbejárhatjátok és felfedezhetitek.

Részvételi díjas programok

A fizetős programoknál előzetes regisztráció szükséges, hiszen ezek esetében korlátozott a résztvevők száma, így érdemes időben jelentkezni, hogy ne maradjatok le a különleges élményekről.

Nyitvatartás

Megközelíthetőség

aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető
aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető

Kapcsolódó túrák

aszfaltos út, murvás út, kerékpárral könnyen megközelíthető, gyalogosan könnyen megközelíthető, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető

További porták a közelben