Szabados Családi Pince és Gazdaság

2020-ban kezdtem el megvalósítani azt az álmot, amelyet a gyarmati szőlőhegyek ihlettek meg. Kis családi vállalkozásunkat a történelmi Újhegytől az Óhegyig húzódó, közel 1 hektáros szőlőbirtokon működtetem, ahol a természet és a hagyomány adja az alapot a minőségi borkészítéshez. Fehér, rosé és vörös kézműves borainkat elsősorban kóstoltatás céljából készítem – a modern technika és az évszázados örökség tiszteletének egyensúlyában. Vendégeimet nemcsak az új pincémben, hanem egy 200 éves, eredeti állapotában megőrzött „gunyhóban” is szívesen fogadom, ahol a lélegzet-elállító kilátás és a borász szenvedélye együtt varázsolja felejthetetlenné a látogatást.

Termékek

Borkostoló, sajtkóstoló, bortúra

Ételintoleranciával élőknek kínálat

Sajnos ezen a portán nem tudjuk külön kiszolgálni az ételintoleranciával élő vendégeket.

Szolgáltatások

Nyitott ingyenes programok

Az ingyenes programokra nem szükséges előzetes regisztráció vagy jelentkezés, a portákat szabadon körbejárhatjátok és felfedezhetitek.

Részvételi díjas programok

A fizetős programoknál előzetes regisztráció szükséges, hiszen ezek esetében korlátozott a résztvevők száma, így érdemes időben jelentkezni, hogy ne maradjatok le a különleges élményekről.

Nyitvatartás

Megközelíthetőség

aszfaltos út, murvás út
aszfaltos út, murvás út

Kapcsolódó túrák

aszfaltos út, murvás út

További porták a közelben